A létesítményt 1980 és 1989 között vezető Tábor István mesélte: "Csak csodálni tudtam azt a lelkesedést és odaadást, amellyel az építők a csarnokhoz viszonyultak. Ez a büszkeség és szeretet később átragadt az alkalmazottakra is. Egy alkalommal például a Győri Balett társulata vendégszerepelt itt, és ezalatt Győrben kigyulladt a színház. Markó Ivánék vállalták, hogy még egy előadást tartanak, és bevételét felajánlják a tűzkárok kijavítására. Igen ám, de a plusz fellépést követő napra már korábban kiadtuk a sportcsarnokot egy nemzetközi versenyre, és a berendezett termet reggel öt órakor a szövetség rendelkezésére kellett bocsátanunk. Nem volt más megoldás, az előadás után, késő estétől kora reggelig dolgozva kellett a küzdőteret átépíteni. Mindenki ingyen dolgozott, hiszen a győriek előadása jótékony célt szolgált. Hajnali fél ötkor már telefonálhattam a szövetség főtitkárának, hogy jöhetnek a versenyzők." (Forrás: http://budapestjovoje.freeblog.hu/archives/2009/12/15/10_eve_egett_le_a_BS/)
|